Cég bemutatása

2016 január 1-jén a Szegedi Testamentum Temetkezési Kft. jogutódlással beolvadt a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft.-be, mint Testamentum Temetkezési Divízió. Szeged város Közgyűlése által alapított társaságunk több, mint 50 éve szolgálja a város polgárait. A Testamentum Szeged város legnagyobb kertjét üzemelteti és tartja fent közel 30 hektáron. A sírkertekben közel 40.000 sírhelyben 200.000 lélek lakozik. Évente fél millió látogató jön el hozzátartozóihoz leróni kegyeletét.

Kegyeleti szolgáltatásunk teljes körű: foglalkozunk mind hagyományos temetések, mind pedig hamvasztásos temetések szertartásainak szervezésével és bonyolításával. Kollégáink szakmai felkészültsége, szakmai elhivatottsága garancia arra, hogy a hozzátartozók méltó módon tudjanak végső búcsút venni szeretteiktől. Társaságunk vállalja Szeged temetőiben és a környező temetőkben egyaránt a ravatalozó használatának biztosítását, a ravatalozásnál való közreműködést. Társaságunknál elengedhetetlen az alkalomhoz illő formaruha, a kegyelet teljes megjelenés. Biztosítunk az esemény ünnepélyességét emelő kiegészítő szolgáltatásokat, mint áldozati láng a búcsúztatás közben, vagy Mercedes típusú pompa kocsival történő szállítás a temetési helyig.

Krematóriumi szolgáltatást több megyét érintően végzünk. A krematórium épületében kialakításra került ravatalozóban a hamvasztás előtti búcsúztatást bensőséges keretek között tudjuk lebonyolítani. Gyors, udvarias, a kegyeleti szempontoknak megfelelő kiszolgálásban részesítjük a hozzánk fordulókat. Szeged és körzetében található temetőkben vállaljuk az urnás és hagyományos temetések, illetve a belvárosi temetőben található szóró parcellában történő hamvszórás megszervezését, a hozzátartozók igényeinek és a hatályos jogszabályoknak megfelelően. Továbbá vállaljuk a temetés kegyelet teljes lebonyolítását, teljes körű tanácsadást a gyászoló hozzátartozók számára. Célunk minden szertartás méltóságteljes lebonyolítása, amelyben az elhunyt kegyeleti előkészítése kiemelt jelentőséget kap. Társaságunk vállalja Ügyfeleink elhunytjai urnáinak elhelyezését bármely temetőben, akár dísztemetés keretei között. Lehetséges természetesen a csendes, szűk családi körben történő urnaelhelyezés is a diszkréciót preferáló családok részére. Hamvasztott elhunytak esetén lehetséges a hamvak szórása a Szegedi Belvárosi temetőben. Szóró parcellánkban egy esztétikus, alkalomhoz méltó vizes szóró kút áll, valamint időjárástól függetlenül a hamvak szórását száraz hamvszóró parcellánkban vállaljuk. A szóráshoz természetesen gyászzene választható. Legnagyobb sírkertünkben, a Belvárosi temetőben több neves személy síremléke is megtalálható.

Szegeden és körzetében bármely temetőben igény szerint elvégezzük a sírhely temetésre történő előkészítését, amely lényegében a sírhely nyitását, ásási munkálatokat jelent. A temetés utolsó mozzanataként végezzük a sírhelyek behantolását. Kollégáink mindig ügyelnek a sírhant esztétikus kialakítására, a kegyeleti szempontok betartására.


Temetésfelvételi irodánk működik a szegedi Belvárosi temető gondokságán, a Bartók Béla tér és az Attila utca sarkán Temetkezési Intézetünkben, valamint Kiskundorozsmán, a Kiskundorozsmai temető gondnokságán, Tápé temetőben, ahol szakmailag felkészült kollégáink állnak minden gyászoló rendelkezésére.

Elhunytak szállítását vállaljunk a nap 24 órájában Szeged közigazgatási területén, vidéken.

A szállítást szükség esetén külföldről és külföldre is lebonyolítjuk, arra megfelelő szállítókoporsót biztosítunk. Kollégáink korszerű, az erre a célra kialakított járművel végzik az elhunyt hozzátartozók szállítását.


A temetés színvonalában nagy szerepet játszanak a választott kellékek. Beszállítói partnereink kegyeleti kellékei megtalálhatók a bemutató termeinkben. A temetkezési kellékek széles választékáról naprakész információt a folyamatosan frissülő weboldalunkon is kaphat. Kellékeink között megtalálhatók különböző, minőségi anyagokból készült bélelt koporsók, urnák a legkülönfélébb nemes anyagokból, valamint további kiegészítők. Felkészült kollégáink tanácsadással segítenek a temetéshez vagy a temetési helyhez legmegfelelőbb kellék kiválasztásában.

Vállaljuk a Délmagyarország napilapban megjelenítendő gyászközlemények, köszönetnyilvánítások felvételét a Lapcom kiadó által megállapított árakon, valamint a  honlapunkon ingyenes megjelenést biztosítunk.